Az aratás
Amikor fölébredtem Már egyedül voltam a légpárnáson. A többiek eltűntek... Nem vették észre hogy magamhoz tértem így becsuktam a szemem és úgy tettem mint ha még mindig ki lennék ütve. Jól tettem ugyan is elkezdtek beszélni mellettem.
- És ezt hova visszük? - kérdezte az egyik békeőr.
- Úgy tudom az első körzetbe.
- Oda minek viszünk ilyen kis énekes pacsirtát?
- Nem tudom. Ez a parancs.
- De szégyent fog hozni az első körzet hírnevére az arénában.
Itt elhalt a beszélgetés. Kicsit vártam majd észrevétlenül kinyitottam a szemem hogy mi történt. A két békeőr eltűnt és és én egyedül voltam. Gyorsan körbenéztem és megállapítottam hogy teljesen ugyan olyan a hajó belülről int a filmben. Nem akartam elhinni, hogy itt vagyok és azt sem, hogy ez megtörténhet. A sok halott ember a téren. Egyszerűen hihetetlen volt számomra. Mindig is elég békés típus voltam. Senkit nem lennék képes megölni....de ha bevisznek az arénába már pedig befognak akkor muszáj leszek különben én halok meg....A gondolat menetemet az szakította félbe hogy egy hangos kiáltást hallottam.
-MEGJÖTTÜNK SRÁCOK!!!!
-OKÉ! Gyere nézzük meg hogy mi van ezzel a szöszke gyerekkel hátul.
Ebben a pillanatban kinyílt az ajtó és két békeőr jött be rajta. Riadtan néztem rájuk ugyan is eléggé féltem. hogy engem is idő előtt megölnek. Mint ha gondolat olvasók lennének az egyik megszólalt.
-Nyugi nem ölünk meg. Akkor min szórakoznának a kapitóliumi emberek? - a mondat végén egy jó nagyot kacagtak a viccen. Nekem nem nagyon volt kedvem kacarászni. Aztán egy pillanat alatt visszakomolyodtak és a két karomnál fogva fölráncigáltak a földről ahol eddig ültem. A légpárnás leszállt és kinyílt az ajtó. A fény megvakított egy időre de aztán amikor már láttam megállapítottam, hogy a főtéren vagyunk. Egy csomó ember gyülekezett ott és mind engem bámult. A fő épület előtt egy emelvényen egy vastag sminkes nő állt és mellette 1 ember. Egy lány. Szőke haja ki volt bontva és a szél szerte szét fújta. Szürke Rövid ujjú póló volt rajta ami nagy volt rá és a derekán egy szürke anyagdarabbal meg volt kötve. Lábán egy szintén szürke anyagból készült nadrág volt ami mind két szárának az alján meg volt kötve. A lábfejét egy szürke szakadt mokaszin szerű cipő takarta. Arca szép volt és látszott rajta az elszántság, viszont az is látszott hogy fél. Tudtam hogy az első körzetbe hoztak így azt is tudtam, hogy az a csaj valószínűleg már nagyon jól bánik a fegyverével és képes hideg vérrel gyilkolni. A többi ember is szintén szürke ruhában volt. Ekkor az agyon sminkelt kapitóliumi nő megszólalt.
- És most üdvözöljétek a 100. éhezők viadala egyik díszvendégét! Niall Horant! - Hulla csönd mindenki szánakozva nézett rám mintha valami szardarab lennék. Ekkor a mellettem álló két békeőr meglökött hátulról a fegyverével mire én majdnem hasra estem. Elindultunk a pódium felé majd amikor ada értünk a 20 cm-es magassarkújában tipegő nő elkezdett nekem mutogatni, hogy menyek fel. A két békeőr ott maradt és én fölmentem a lépcsőn. Odaálltam a nő mellé és ránéztem. Mondta hogy fogjunk kezet és hátrébb állt. Kezet nyújtottam a szőke lánynak aki egyre szimpatikusabb volt. A keze puha volt a kézfogása pedig gyengéd. Amint belenéztem a szemébe a távolról látott félelem megsokszorozódott benne annyira, hogy a szemében könnycseppeket véltem fölfedezni. Ekkor furcsa dolgot csinált. Olyat amire nagyon nem számítottam. Eltátogott valamit. Szerencsére a koncerteken megtanultam szájról olvasni ugyan is a srácokkal egymillió százalék, hogy nem hallottunk egymást. A lány miközben suttogott egy könnycsepp gördült le az arcán.
"SEGÍTS!"
- És ezt hova visszük? - kérdezte az egyik békeőr.
- Úgy tudom az első körzetbe.
- Oda minek viszünk ilyen kis énekes pacsirtát?
- Nem tudom. Ez a parancs.
- De szégyent fog hozni az első körzet hírnevére az arénában.
Itt elhalt a beszélgetés. Kicsit vártam majd észrevétlenül kinyitottam a szemem hogy mi történt. A két békeőr eltűnt és és én egyedül voltam. Gyorsan körbenéztem és megállapítottam hogy teljesen ugyan olyan a hajó belülről int a filmben. Nem akartam elhinni, hogy itt vagyok és azt sem, hogy ez megtörténhet. A sok halott ember a téren. Egyszerűen hihetetlen volt számomra. Mindig is elég békés típus voltam. Senkit nem lennék képes megölni....de ha bevisznek az arénába már pedig befognak akkor muszáj leszek különben én halok meg....A gondolat menetemet az szakította félbe hogy egy hangos kiáltást hallottam.
-MEGJÖTTÜNK SRÁCOK!!!!
-OKÉ! Gyere nézzük meg hogy mi van ezzel a szöszke gyerekkel hátul.
Ebben a pillanatban kinyílt az ajtó és két békeőr jött be rajta. Riadtan néztem rájuk ugyan is eléggé féltem. hogy engem is idő előtt megölnek. Mint ha gondolat olvasók lennének az egyik megszólalt.
-Nyugi nem ölünk meg. Akkor min szórakoznának a kapitóliumi emberek? - a mondat végén egy jó nagyot kacagtak a viccen. Nekem nem nagyon volt kedvem kacarászni. Aztán egy pillanat alatt visszakomolyodtak és a két karomnál fogva fölráncigáltak a földről ahol eddig ültem. A légpárnás leszállt és kinyílt az ajtó. A fény megvakított egy időre de aztán amikor már láttam megállapítottam, hogy a főtéren vagyunk. Egy csomó ember gyülekezett ott és mind engem bámult. A fő épület előtt egy emelvényen egy vastag sminkes nő állt és mellette 1 ember. Egy lány. Szőke haja ki volt bontva és a szél szerte szét fújta. Szürke Rövid ujjú póló volt rajta ami nagy volt rá és a derekán egy szürke anyagdarabbal meg volt kötve. Lábán egy szintén szürke anyagból készült nadrág volt ami mind két szárának az alján meg volt kötve. A lábfejét egy szürke szakadt mokaszin szerű cipő takarta. Arca szép volt és látszott rajta az elszántság, viszont az is látszott hogy fél. Tudtam hogy az első körzetbe hoztak így azt is tudtam, hogy az a csaj valószínűleg már nagyon jól bánik a fegyverével és képes hideg vérrel gyilkolni. A többi ember is szintén szürke ruhában volt. Ekkor az agyon sminkelt kapitóliumi nő megszólalt.
- És most üdvözöljétek a 100. éhezők viadala egyik díszvendégét! Niall Horant! - Hulla csönd mindenki szánakozva nézett rám mintha valami szardarab lennék. Ekkor a mellettem álló két békeőr meglökött hátulról a fegyverével mire én majdnem hasra estem. Elindultunk a pódium felé majd amikor ada értünk a 20 cm-es magassarkújában tipegő nő elkezdett nekem mutogatni, hogy menyek fel. A két békeőr ott maradt és én fölmentem a lépcsőn. Odaálltam a nő mellé és ránéztem. Mondta hogy fogjunk kezet és hátrébb állt. Kezet nyújtottam a szőke lánynak aki egyre szimpatikusabb volt. A keze puha volt a kézfogása pedig gyengéd. Amint belenéztem a szemébe a távolról látott félelem megsokszorozódott benne annyira, hogy a szemében könnycseppeket véltem fölfedezni. Ekkor furcsa dolgot csinált. Olyat amire nagyon nem számítottam. Eltátogott valamit. Szerencsére a koncerteken megtanultam szájról olvasni ugyan is a srácokkal egymillió százalék, hogy nem hallottunk egymást. A lány miközben suttogott egy könnycsepp gördült le az arcán.
"SEGÍTS!"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése