Chapter 4.

Megérkezés a kapitóliumba

Egy magas hangra keltem reggel. A kapitóliumi nő "szaladt" be a szobánkba azt visítva, hogy itt az ideje fölkelni ugyan is nemsokára megérkezünk és még reggelizni is kell. Kómás fejjel kikeltem az ágyból és kivánszorogtam a társalgóba. Utánam megérkezett Perrie is.

- Jó reggelt. - mondta egy ásítás közepette

- Neked is - mondtam majd eszembe jutott, hogy pár napon belül már az arénában leszünk és lehervadt a kezdeti vidám mosoly az arcomról. 

- Gyertek 2 kocsival arrébb a közös étkezőben fogunk megreggelizni - mondta a magas hangon visító nő. Mind ketten elindultunk a nő után aki most neon zöld ruhát viselt és ugyan olyan színű cipőt. Az arcán megint vastag vakolat volt, és a haja rózsaszínben pompázott. Nekem ez már nagyon sok volt. Amint áthaladtunk két kocsin láttam, hogy mindegyik körzet kiválasztottjainak ugyan olyan a vagonja. Amikor odaértünk leültünk egy óriási étkezőasztalhoz ahova az összes kiválasztott ült. Körzetenként egymás mellett ültünk sorrendben. (1. körzet lány, fiú; 2. körzet lány, fiú; stb.) A srácok is itt voltak már amikor megjöttünk a többi kiválasztottal együtt. Leültünk a helyünkre és mindenki elkezdett enni. Nekem egy falat se ment le a torkomon. A srácok félve néztek rám, hogy valami bajom van. Tudták, hogy normál esetben mindent fölfalnék amit látok.

-Elnézést - mondtam és fölálltam az asztaltól. Vissza mentem a saját kocsinkba és amikor beértem egy kikészítette ruhaszettet láttam meg az ágyamra kiterítve. Perrieére épp most rakta ki egy avox. Mindegyik nagyon színes volt. Az enyémnek a nadrágja kék. Volt hozzá egy zöld ing és egy zakó ami kicsit sötétebb kék volt mint a nadrág. Nekem ez is már egy kicsit sok szín volt. Amikor kiment az avox megnéztem Perrie ruháját is. Az övé gyönyörű volt. Olyan volt mint egy balerina ruhája. Az alja kék míg a teteje zöld volt. A cipője magassarkú volt csak nem 20 cm-es sarokkal. Egy kicsit alacsonyabb volt. Az én cipőm olyan volt mint amiket Harry általában hordani szokott. (lvl. lovaglócsizma). Amikor megláttam éreztem, hogy könnyek gyűlnek a szememben. Nem akartam elveszíteni a barátaim. Már a sírás határán voltam amikor Perrie lépett be  szobába. Megfogta a vállamat hátulról mire összerezzentem.
- Nyugi csak én vagyok - mondta mosolyogva. Ekkor a kapcsi nő is bejött és visítva elmondta hogy ezeket a ruhákat föl kell vegyük most majd kiment. Egyből nekiálltunk öltözködni mind a ketten. Nem zavarta egyikőnket sem a másik jelenléte. Amikor sikerült átöltöznünk odaléptem a falon lévő tükörhöz. Úgy néztem ki mint egy papagáj csak két színben. Odaállt mellém Perrie is. Gyönyörű volt. Neki nagyon jól álltak ezen a színek. Ekkor a kapitóliumi nő ismét bejött majd visítva kezdett el beszélni.
- Úr isten! De aranyosak vagytok így együtt. Olyanok vagytok mint akiket az ég is egymásnak teremtett. - Gyorsan belenéztem ismét a tükörbe majd megállapítottam hogy a színek tényleg stimmelnek. - De most már menni kell - mondta és kiterelt minket a társalgóba. Az ajtón ablak volt és így kiláttunk rajta. Egyszer csak megjelent rengeteg színes ember. Csak integettek és boldogan mosolyogtak ránk. A filmből tudtam, hogy most mit kell csinálni így odaálltam az ablakhoz elkezdtem mosolyogni és integetni. Perrie is odajött majd a vonat megállt és az ajtó kinyílt. 2 békeőr ment előttünk utánunk pedig a kapitóliumi nő majd ismét 2 békeőr. Ahogy mentünk a tömeg egyre színesebb lett és én kezdtem elszédülni. Szerencsére beértünk a kiképzőközpontba ahol a szállásunk is volt. a 4 békeőr beterelt minket egy liftbe majd az idevalósi nő megnyomta az egyes gombot. A lift ajtaja bezárult és elindultunk fölfelé. Egy perc sem telt el és már meg is állt a lift majd kinyíltak az ajtók. A Szállás minden eddig látott szállodát felülmúlt. A berendezés színes volt (talán egy kicsit túlságosan is) Képek díszítették a falakat és a bútorok ízlésesen voltak elrendezve. Nem volt túlzsúfolva és ez nagyon jó volt. Gyorsan mindegyikőnk körbeszaladt és föltérképezte a terepet. Az én szobám Perrieé mellett volt. Amint beléptünk az ajtón balra egy óriási ablak volt. Az ablak mellet egy kicsivel arrébb a túlsó falnak nekitolva egy francia ágy . Az ágyal szemben a fal mellett pedíg volt egy oltári nagy ruhásszekrény. Odaléptem az ágyhoz és leültem rá. Kényelmesnek találltam így eldőltem rajta. Ahogy ott feküdtem elgondolkodtam azon ami eddig történt. A magyarországi megérkezés, a lány, a sok holttest, az aratás, a vonat, a rémálom ami lehet, hogy nem is rémálom volt és most a szállás. Minden olyan hihetetlen. Az egyetlen jó dolog az egészben már csak az lenne ha ez egész egy rémálom lenne. De olyan valóságos. Ma lesz a bevonulás. Akkor ma fognak minket vinni a stylistokhoz is. nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen ruhát fogunk kapni és persze a többieké is érdekel. De ha ma van a bevonulás akkor holnap kér a kiképzőben leszünk és 3 nap múlva meg már nagyban egymást fogjuk gyilkolászni.Ezt nem akarom. Ezt senki nem akarta. De mi lesz ha...... A gondolatmenetemet a kapitóliumi nő visító hangja szakította félbe.
- Gyerünk gyerünk nem heverészni jöttünk - mondta miközben tapsolt kettőt sürgetés képen. - a sminkes a fodrász és a stylist már vár.

Chapter 3.

A vonat út

Ez a mondat nagyon meghökkentett engem. Azt hittem, hogy az első körzetben önként jelentkeznek a "játékosok" de ezek szerint nem. Hmm ez a 100. éhezők viadala. Akkor ez most a 4. nagy mészárlás???????? Ha a könyv meg a film igaz volt akkor igen. Akkor ezért vagyunk itt? Mert az elnök kiszemelt minket magának és kitalálta, hogy most kívülről hoz be teljesen felkészületlen, tapasztalatlan és ismeretlen embereket???? mi leszünk a díszvendégek? Ezt nem akartam elhinni. Hogy lehet valaki ilyen kegyetlen? A gyűlöletes gondolatmenetemből a kapitóliumi nő hangja rántott vissza.

- És ők lennének az idei év szerencsés versenyzői - Mondta majd ránk mutatott. - Perrie Edwards és Niall Horan. Boldog viadalt! És sose hagyjon el benneteket a remény!

A szavai visszhangoztak a fülemben. Hogy kerültem én ide? Én nem leszek képes embereket ölni. És ekkor esett le nekem valami nagyon fontos. Ha én itt vagyok akkor a többiek másik körzetben vannak ugyan így és akkor az arénában egymás ellen kell küzdenünk. Képtelenek leszünk egymást megölni, hiszen majdnem olyanok vagyunk mint a testvérek. Ekkor Elindultunk hátrafelé és bementünk a főépület ajtaján. A túlsminkelt nő olyan gyorsan tipegett előttünk a magassarkújában hogy majdnem kocognom kellett, hogy utolérjem. Gyorsan átszaladtunk az épületen és annak a háta mögött lévő vonat állomásra mentünk.

- Tudod, hogy most mi lesz? - kérdezte mellettem Perrie (asszem így hívják)

- Nem teljesen. Elmagyaráznád? - kértem tőle barátságosan.

- Persze - mosolygott rám. - most megvárjuk a vonatot ami a 11. körzetből jön és fölszállunk rá a többi "szerencsés" (ennél a szónál kis idézőjeleket rajzolta a levegőbe) kiválasztott mellé és elmegyünk a kapitóliumba. Mivel ugye mi az első körzetben vagyunk ezért nekünk nincs több megálló de a többiek minden körzetben megállnak így a 11. körzetben például előbb van az aratás 2 nappal, hogy a vonat ideérjen.

- Á rendben. Most már értem nagyon köszönöm.

-Nincs mit - mondta és rám mosolygott. - nézd már jön is! - mondta és a hátam mögé mutatott a sínekre ahol közeledett egy szürke csillogó fémből készült vonat. teljesen úgy nézett ki mint a filmben. Megállt előttünk. Először a kapitóliumi nő szállt be aztán mi majd egy békeőr utánunk. Amint beléptünk töménytelen gazdagság fogadott minket. A csilár minden egyes centimétere gyémántból volt, az asztal tele töménytelen mennyiségű kajával, gyönyörű fotelok és kanapék, és szintén gyönyörű képek díszítették a falakat. Ekkor az ajtón a többi körzet kiválasztottai léptek be párosával. a 2. körzetből 2 elszánt kinézetű kb 15 éves. A 3. körzetből egy lány és........LIAM!!!! El sem hittem hogy újra látom. Egyből a nyakamba ugrott és szorosan megölelt. Még ki sem tudtam bontakozni az öleléséből amikor az 5. körzet kiválasztottai között be nem lépett az ajtón Harry. Ő is egyből odaszaladt hozzánk. Láttam hogy sírástól duzzadt a szeme így nem is faggattam csak öleltem. Ekkor Lou is belépett a szobába mint favágó vagyis a 7. körzet fiú kiválasztottja. Egyből Harry nyakába borult. Hazz olyan sebességgel kapcsolt, hogy az hihetetlen. Pillanatok alatt már az ölében tartotta. Már csak Zayn hiányzott a csapatból. Ő mint 11. körzetes lépett be a szobába és őt is szorosan átöleltünk. Nem akartunk hinni a szemünknek hogy látjuk egymást. 

- Rendben akkor most mindenki körzetekre bomlik és elmegy a neki kialakított lakrészbe - Harsogta egy férfi aki már a vonaton volt amikor mi megjöttünk. Úgy láttam senki nem akart ellenkezni így kibontakoztunk az ölelésből és elbúcsúztunk. Én itt maradtam ugyan is az első kocsiban voltunk. Perrie rám nézett majd egy teljesen egyszerű kérdést tett fel amire a válasz is egyszerű lett volna ha nem ilyen helyzetben vagyunk.

- Ők a többi elhurcolt kívül álló?

Ez a mondat engem úgy megérintett hogy éreztem ahogy a szívem összeszorul. Ezek a szavak olyan idegenek voltak nekem. Még sosem beszéltek rólunk külön külön. Nagyon rossz érzés volt. És a tudat, hogy valószínűleg mind meghalunk még rosszabbá tette.

- Igen. - mondtam majd lehajtottam a fejem.

- Sajnálom - mondta. Éreztem a hangjában, hogy ezt nem csak udvariassági formulaként tette hozzá a beszélgetéshez hanem tényleg így gondolja. Odalépett mellém és nyugtatólag megsimogatta a hátam. mi tagadás nagyon jól esett. 

- Na gyere menyünk lefeküdni. Azt mondták nekünk amikor te még nem jöttél meg, hogy a vonaton jó lesz aludni ugyan is amint odaértünk elkezdenek minket a felvonulásra készíteni ami elég fárasztó lesz. - csak bólintottam és utána mentem. Amint odaértünk bementünk egy ajtón ahol a szoba 2 oldalán volt 1-1 ágy. gyorsan bele is feküdtem. Nagyon kényelmes volt így el is nyomott hamar az álom.

***

Egyszer csak arra ébredtem hogy valaminek nagyon nagy hangja van, a vonat megrázkódik majd hirtelen megáll. Hirtelen fölültem az ágyban és átnéztem a túloldalra. Perrie édesen aludt. Valószínűleg álmodok mondtam magamnak és visszafeküdtem aludni. Szerencsére gyorsan sikerült is.

Chaper 2.

Az aratás

Amikor fölébredtem Már egyedül voltam a légpárnáson. A többiek eltűntek... Nem vették észre hogy magamhoz tértem így becsuktam a szemem és úgy tettem mint ha még mindig ki lennék ütve. Jól tettem ugyan is elkezdtek beszélni mellettem.
- És ezt hova visszük? - kérdezte az egyik békeőr.
- Úgy tudom az első körzetbe.
- Oda minek viszünk ilyen kis énekes pacsirtát?
- Nem tudom. Ez a parancs.
- De szégyent fog hozni az első körzet hírnevére az arénában.
Itt elhalt a beszélgetés. Kicsit vártam majd észrevétlenül kinyitottam a szemem hogy mi történt. A két békeőr eltűnt és és én egyedül voltam. Gyorsan körbenéztem és megállapítottam hogy teljesen ugyan olyan a hajó belülről int a filmben. Nem akartam elhinni, hogy itt vagyok és azt sem, hogy ez megtörténhet. A sok halott ember a téren. Egyszerűen hihetetlen volt számomra. Mindig is elég békés típus voltam. Senkit nem lennék képes megölni....de ha bevisznek az arénába már pedig befognak akkor muszáj leszek különben én halok meg....A gondolat menetemet az szakította félbe hogy egy hangos kiáltást hallottam.
-MEGJÖTTÜNK SRÁCOK!!!!
-OKÉ! Gyere nézzük meg hogy mi van ezzel a szöszke gyerekkel hátul.
Ebben a pillanatban kinyílt az ajtó és két békeőr jött be rajta. Riadtan néztem rájuk ugyan is eléggé féltem. hogy engem is idő előtt megölnek. Mint ha gondolat olvasók lennének az egyik megszólalt.
-Nyugi nem ölünk meg. Akkor min szórakoznának a kapitóliumi emberek? - a mondat végén egy jó nagyot kacagtak a viccen. Nekem nem nagyon volt kedvem kacarászni. Aztán egy pillanat alatt visszakomolyodtak és a két karomnál fogva fölráncigáltak a földről ahol eddig ültem. A légpárnás leszállt és kinyílt az ajtó. A fény megvakított egy időre de aztán amikor már láttam megállapítottam, hogy a főtéren vagyunk. Egy csomó ember gyülekezett ott és mind engem bámult. A fő épület előtt egy emelvényen egy vastag sminkes nő állt és mellette 1 ember. Egy lány. Szőke haja ki volt bontva és a szél szerte szét fújta. Szürke Rövid ujjú póló volt rajta ami nagy volt rá és a derekán egy szürke anyagdarabbal meg volt kötve. Lábán egy szintén szürke anyagból készült nadrág volt ami mind két szárának az alján meg volt kötve. A lábfejét egy szürke szakadt mokaszin szerű cipő takarta. Arca szép volt és látszott rajta az elszántság, viszont az is látszott hogy fél. Tudtam hogy az első körzetbe hoztak így azt is tudtam, hogy az a csaj valószínűleg már nagyon jól bánik a fegyverével és képes hideg vérrel gyilkolni. A többi ember is szintén szürke ruhában volt. Ekkor az agyon sminkelt kapitóliumi nő megszólalt.
- És most üdvözöljétek a 100. éhezők viadala egyik díszvendégét! Niall Horant! - Hulla csönd mindenki szánakozva nézett rám mintha valami szardarab lennék. Ekkor a mellettem álló két békeőr meglökött hátulról a fegyverével mire én majdnem hasra estem. Elindultunk a pódium felé majd amikor ada értünk a 20 cm-es magassarkújában tipegő nő elkezdett nekem mutogatni, hogy menyek fel. A két békeőr ott maradt és én fölmentem a lépcsőn. Odaálltam a nő mellé és ránéztem. Mondta hogy fogjunk kezet és hátrébb állt. Kezet nyújtottam a szőke lánynak aki egyre szimpatikusabb volt. A keze puha volt a kézfogása pedig gyengéd. Amint belenéztem a szemébe a távolról látott félelem megsokszorozódott benne annyira, hogy a szemében könnycseppeket véltem fölfedezni. Ekkor furcsa dolgot csinált. Olyat amire nagyon nem számítottam. Eltátogott valamit. Szerencsére a koncerteken megtanultam szájról olvasni ugyan is a srácokkal egymillió százalék, hogy nem hallottunk egymást. A lány miközben suttogott egy könnycsepp gördült le az arcán.
"SEGÍTS!"

közérdekű!

Sziasztok!
Csak azt szeretném veletek közölni, hogy egyedül folytatom a blogot. A társam és egyben a barátnőm ír egy másik blogot is és azt mondta, hogy egyszerre kettőt nem tud írni így megbeszéltük hogy egyedül folytatom. :)
Remélem tetszeni fog nektek amit Írok és olvasni fogjátok.

Ha valakit érdekelne itt van a barátnőm másik blogja. Szerintem eszméletlen jó :*
www.3meszarlas.blogspot.com

Chapter 1.

A borzasztó utazás

*Niall szemszöge*

-NIALL RAKD MÁR LE AZT A KONZOLT!!!! - üvöltött Louis - MÁS IS JÁTSZANA!

-Jó rendben mindjárt csak ezt a pályát még végig játszom-üvöltöttem át a busz másik végébe ugyan is turnéztunk és busszal jártuk a világot. Most éppen Magyarországra jöttünk. Kíváncsi vagyok milyen lesz. Itt még sosem voltunk.

-BEFEJEZTED MÁR????? - üvöltött Louis de már Harry is ott állt mellette és ő is elég mérgesnek látszott.

-NEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEE!!!!! Most nézd meg mit csináltál???? Úgy megijesztettél hogy miattad leestem és meghaltam - tettettem duzzogást miközben ledobtam a konzolt az asztalra - jöhettek úgy is elrontottátok már a játékom

-Nyugi ez csak egy játék. - ült le mellém Liam és simogatni kezdte a hátam.

-Nem vagyok ideges - mondtam, lelöktem Liam kezét a hátamról és fölálltam. Elmentem az "ágyakhoz" és lefeküdtem az enyémre. Még egy kicsit nyomogattam a telefonom aztán elaludtam. Arra ébredtem hogy a Busz megállt és a srácok kiabálnak hogy megjöttünk. Egyből kipattantam az ágyból és a fiúk után szaladtam. Amint kiléptem a tömeg nagyon megdöbbentett. Még egy országban sem láttam ilyen lelkes szurkolótábort. Az összes vagy fehér vagy piros pólóban volt és a piros pólókból kirajzolódott a One Direction felirat. Eszméletlen volt. Amint néztünk és mosolyogva integettünk megláttam pár igen csak furcsán nem a tömegbe illő embert. Fehér páncél volt rajtuk és szintén fehér sisak amitől nem látszódott az arcuk. Nagyon ismerősek voltak nekem, de nem tudtam beazonosítani őket. Zayn oldalba bökött és ez rántott vissza a valóságba. Valószínűleg látta hogy valamit nagyon bambulok és ezért csinálta. Na mindegy. Elindultunk a szálloda felé ahol megszálltunk és csodák csodájára a tömeg szétnyílt lőttünk és minden fan csak mosolygott ránk. Voltak olyanok akik nagyon nem mosolyogtak. Sőt...inkább szomorúan és félve néztek ránk. Nem értettem. Nagyon nem. Közben elértünk a szálloda bejáratához. Ott még mielőtt bementünk volna még hátrafordultunk és én is kezdtem megijedni ugyan is a fehér páncélos emberekből egyre több volt. Mint ha mi sem történt volna mosolyogva integettem és ekkor olyan történt ami mindent megvilágosított. Egy lány bal kezével három ujját a szája elé rakta majd a magasba emelte. Egyből megértettem mi ez. Azok a fehér ruhás emberek a békeőrök az Éhezők viadala című filmből és a rajongók pedig azért voltak szomorúak és azért sajnáltak minket mert már valószínűleg tudták, hogy kik ezek és hogy valamit csinálni akarnak. De mit? ez egy nagyon nagy kérdés. Mit? Amint megláttuk a lány kézmozdulatát a srácokkal összenéztünk. Tudtuk hogy a többiek is tudják mit jelent ez a kézmozdulat mivel együtt láttuk a filmet. Ebben a pillanatban a hátunk mögül 10 békeőr jött ki a hotelből és 10 előlünk a tömegből. Lefogtak minket... A lányt aki a kézmozdulatot csinálta 4 békeőr fogta le és a tömeg közepére vitte. Az emberek hirtelen szétváltak és a kör közepén főbe lőtték a lányt.
-NEEEEEEEEEEEEEEEEEEE! - ordítottam föl miközben könnycseppek gurultak le az arcomon. Ő csak segíteni akart nekünk....szólni hogy itt valami nagyon nagy gáz van, és ezért ezt érdemli??????? Főbe lövést???? Nem akartam elhinni hogy ez történt. Ekkor egy csapat lány és fiú megismételte a kézmozdulatot és még többen csatlakoztak hozzájuk. Nem akartam hogy ez legyen. Ha azt a lányt ezért megölték akkor mi lesz velük??????? Őket is megölik??? Ekkor a tömeg háta mögött mégy vagy 2.000 békeőr jelent meg. Minket a 20 békeőr bevonszolt a szálloda ajtaján és az üveg ajtón keresztül csak annyit láttam hogy a békeőrök lövik az embereket. El hurcibáltak minket egy szobába ahol valami injekciót adtak be nekünk. Fél perc sem telt belé és már mindenem olyan laza volt és majdnem, hogy mozdíthatatlan, hogy csak menni tudtam és gondolkodni. Még a beszéd sem ment. A lövések közben abbamaradtak és minket ismét elkezdtek toloncolni, csak ezúttal azzal a különbséggel, hogy most kifelé és nem befelé az épületből. Amint kiértünk szörnyű látvány fogadott. Emberek mindenütt a földön. Emberek...a rajongóink akik csak nekünk akartak segíteni. A fehér pólójukat egyöntetű pirosra festette a vérük. Borzasztó érzés volt. Borzasztó érzés hogy miattunk haltak meg...miattunk, hogy minket megmentsenek, és ami a legborzasztóbb az egészben az az, hogy nem sikerült megmenteniük. Volt egy nagyon erős gyanúm. Lehetséges, hogy a békeőrök most Panembe visznek minket és valami ürügy alapján mi leszünk a dísz népség az arénában?!?!?! Nagyon reméltem, hogy tévedek de amit a Directionerekkel tettek az sajnos az én gyanúmat igazolja. Közben egy légpárnás hajó szállt le előttünk a tér közepére. Minket behurcoltak és leültettek egy székre majd megint valami injekciót adtak be ami viszont most teljesen kiütött, de nem csak engem hanem a többieket is.